Nem várt segítség

- Gondoltam! És mi történt még ezután, Mrs Malik? Meddig nem találkozott Mr Malikkal és mi volt hétvégén, amikor nála aludt?
Mosolyogva gondoltam vissza arra a 2 éjszakára és elkezdtem mesélni...
"Az első hét az új suliban hihetetlenül gyorsan telt, szinte észre sem vettem és péntek lett. Ez az egész még kicsit új nekem és az első két napban sírva hívogattam anyukámat, hogy én ezt nem bírom, haza akarok menni, de szerdán már boldogan hívtam fel és elmeséltem, hogy felvettem a németet és olaszt, mert angolt hallok eleget. Anya hihetetlenül boldog volt ez miatt és azt hiszem annak is örült, hogy végre valami jó hír miatt hívtam fel, sírás nélkül. Természetesen nővéreimmel és apukámmal is többször beszéltem a héten és az otthoni barátaimról sem feledkeztem meg. A szobatársaimmal is összebarátkoztam, hihetetlenül aranyosak! Esténként (amikor épp nem estünk össze a fáradságtól) filmet néztünk, zenét hallgattunk, rengeteget beszélgettünk és sikeresen büntetést kaptunk a 3. napon! Na igen, a kollégium gondnoka nem tartotta túl viccesnek, hogy Eliza a felmosó nyéllel keringőzött végig a hallban, miközben Taylor Swift Love story című dalát énekelte, ezért szólt a kollégiumi nevelőnknek, aki mindhármunknak büntetést adott. Ezért egész csütörtök délután a sulit takarítottuk, majd este a kollégiumot is rendbe tettük. A felsőbb éves diákok természetesen nevetve készítettek rólunk képeket és minden közösségi oldalra kirakták, ahogy éppen a padokról kapargatjuk a rágót. Csodás! Pénteken hulla fáradtan ébredtem és miután magamra kaptam a sulis egyenruhám a fürdőbe vettem az irányt. Viszonylag gyorsan elkészültem és a lányokkal együtt indultunk el a suliba. Az első óránk 9-kor kezdődik és háromnegyed 4-kor van vége az utolsónak. Négy óra 15 perckor hulla fáradtan dőltem be az ágyba. Petra és Eliza is hasonlóan cselekedett, egyszerűen lefárasztott minket ez a hét. Túl gyorsan történnek az események.
- Lányok, ti maradtok hétvégén?- kérdezte Petra. Na igen, a kolesz egész évben nyitva van (kivéve a téli és a nyári szünet alatt, akkor mindenki hazamegy) akár őszi és tavaszi szünetben is itt maradhatnak azok a diákok, akik túl messze laknak és költéseges az utazgatás, hiszen mindig van itt felügyelet. Nyilván egy hétvégére senki nem fog hazautazni, de nem is kötelező itt maradni, ha van ismerősünk Londonban, akkor oda is mehetünk.
- Mivel hazamenni nem tudok, itt meg nincs semmi ismerősöm, ezért igen, én maradok. Lily?- nézett rám Eliza.
- Nem tudom, egész héten nem beszéltem Zaynnel, furcsa lenne, ha most csak úgy felhívnám, hogy eljönne-e értem. Szóval szerintem én is maradok.
- Oké, akkor mi lenne, ha holnap elmennénk várost nézni?- ajánlotta fel Petra, majd elővett egy térképet a fiókjából.- Ez itt London, a metró, a vonat és a buszközlekedés is rajta van, szóval bárhova mehetünk, nem fogunk eltévedni. Bekarikáztam a legnevezetesebb dolgokat, de sajnos a legtöbb elég messze van egymástól, szóval nem tudjuk mindet megnézni holnap, de egy-kettőt azért igen.
- Hú, mit szólnátok, ha elmennénk az Oxford Street-re? Venni szeretnék pár dolgot és ott rengeteg bolt van.
- Én benne vagyok, nekem is jól jönne pár vastagabb ruha.- mondtam, mert hétvégente mégsem hordhatom a sulis egyenruhát. A ruhatáramban pedig az az egyetlen darab, ami ehhez az időhöz megfelelő.
- Oké, akkor menjünk az Oxford Street-re.- mosolygott Petra és már el is kezdte a térkép tanulmányozását.
Én addig felhívtam anyát és elmeséltem neki a mai napot, meg a holnapi tervünket. Nagyon örült, hogy felfedezzük Londont és azt mondta örülne, ha ennék valamit és vegyek kabátot, mert csak a bőrdzsekim hoztam el, a téli kabátomat otthon felejtettem. Ezt jó tudni.
Mivel mára nem terveztünk már semmit, felvettem egy kényelmes nadrágot és egy bő felsőt, majd felkontyoltam a hajam és egy bögre forró tea társaságában leültem sorozatot nézni a laptopomon.
Eliza közben történelmet magolt, Petra pedig az útvonalat tervezgette és nézte a metrók, illetve a buszok érkezését és indulását. Megkérdeztem, hogy kell-e neki segítség, de mondta, hogy boldogul egyedül is, szóval elkezdtem a kedvenc sorozatom legújabb részét. Még a felénél sem tartottam, amikor valaki kopogott. Kikiáltottunk, hogy 'Szabad!', majd az ajtó kinyílt és egy nem várt vendég lépett be rajta. Kissé lefagytam, ahogy a lányok is.
- Te meg mit keresel itt?- kérdeztem és azonnal végignéztem magamon, majd rajta. Na igen, az én kinézetem az övé mellett...inkább hagyjuk.
- Beszélni akartam veled.
- Velem?- néztem csodálkozva.
- Igen, mégis kivel mással beszélhetnék itt, amikor te vagy az egyetlen ember, akit ismerek?- tette fel a költői kérdést.- Tudunk valahol négyszemközt beszélgetni?
- Persze.- álltam fel. Rámosolyogtam a lányokra, majd kimentem a szobából és elindultam a kávézó felé. Ja, igen...az étterem mellett van egy kávézó is kollégiumban. Nem tudom említettem-e, hogy a sulink és a koleszunk is hihetetlenül modern és gazdag. Na mindegy. Leültünk az egyik asztalhoz és kérdőn néztem rá:
- Mit keresel itt? És honnét tudtad, hogy hol találsz?
- Nem nehéz kitalálni ki mondta el, figyelembe véve azt, hogy egyetlen közös ismerősünk van.
- Zayn?
Perrie lesajnálóan tapsolni kezdett.
- Beszéltél Zayn-nel a héten?- kérdeztem.
- Igen. Most ezen mit vagy úgy meglepődve? Természetesen lenyugodtunk és felnőttek módjára megbeszéltük a dolgokat, mert rájöttünk, hogy mindketten hülyén viselkedtünk.- magyarázta. Totál lesápadtam és majdnem elkezdtem a bőgést, amit Perrie észrevett, mert azonnal hozzátette.- Ne aggódj, nem jöttünk össze újra, valószínűleg nem is fogunk, mert ez az idióta totál beléd zúgott, amit a mai napig nem értek és nem is fogom soha, de ő tudja. Azért jöttem, hogy ezt elmondjam és összekapd magad, mert ő folyamatosan pedálozik, hogy neked jó legyen, a te érdekeidet nézi, nem is gondol magára, ha rólad van szó, erre te beköltözöl inkább ide és egész héten fel sem hívod, sőt még egy üzenetet sem írsz neki arról, hogy mi van veled, ő meg depressziósan ül otthon és szívja el az undorító cigarettáit, hátha így le tudja nyugtatni magát.- mondta dühösen.
- Mi van?- néztem rá döbbentem, mert Zayn nem tűnt depis típusnak. Azt hittem boldogan dolgozik és élvezi, hogy naponta több ezren rajongják körbe.
- Komolyan mondom, te teljesen hülye vagy. Nem értem mit nem értesz.
- Nem tudom elképzelni, ahogy Zayn rólam gondolkozik és...
- Talán azért, mert nem ismered!- szakított félbe.- Zaynnek hatalmas szíve van, nem találkoztam még ilyen ragaszkodó és törődő emberrel soha életemben. Nehezen nyílik meg az embereknek, neked is sokáig fog tartani, amíg eléred, hogy 100%-osan megbízzon benned, de tudnod kell, hogy már most nagyon fontos vagy neki és szeretné megosztani élete minden apró pillanatát veled és arra várt, hogy felhívd a héten és mindent elmesélj neki, ami veled történik, mert azt is szeretné, ha ő is a te életed része lehetne, nem csak te az övé.
- Akkor miért nem hívott ő?
- Azért, Lily, mert tudta, hogy ez az egész rohadtul új neked és valószínűleg alig van egy szabad perced, mert különböző programokra mész, tanulsz és ismerkedsz, ezért nem tudta mikor nem zavarna, így arra várt, hogy te felhívd, amikor van 10 perced, de kezdte úgy érezni, hogy rá még annyi időd sincs, pedig próbál mindent megtenni, hogy a kedvedben járjon.- mondta ingerülten és egyre hangosabban kezdett beszélni.- Külön szobát csináltatott neked, elhagyta érted a menyasszonyát...
- Jó, értem.- állítottam le.- De arra nem gondolt, hogy esetlen azért nem hívtam, mert tudtam, hogy dolgozik? És nem akartam koncertezés közben hívogatni..
- Ugyan már, a héten 2 koncertjük volt és igaz, hogy az utolsó simításokat végezték az albumon és elég elfoglalt volt, de neked még koncert közben is felvette volna a telefont.
- Akkor most mit csináljak?
Perrie unottan megforgatta a szemét, majd az arcomba üvöltött:
- TALÁN HÍVD FEl!!!
- Jó, oké.- bólintottam majd felálltam és elindultam. Aztán megtorpantam és visszafordultam.- Köszönöm.- mondtam halkan és elmosolyodtam.
- Nehogy azt hidd, hogy miattad csináltam. Még mindig szeretem Zaynt, de ha mellettem nem boldog, akkor megérdemli, hogy legalább melletted az legyen, viszont arra még várhatott volna szegény, ha rajtad múlik, ezért jöttem, hogy helyre tegyelek.- rombolta le azonnal azokat a gondolatimat, hogy tud ő rendes is lenni. Ezek szerint engem ugyanúgy utál és csak Zayn miatt tette. Mindegy.
- Ööö..rendben, azért köszönöm! Szia!- intettem és meg sem várva a válaszát elindultam. Bementem a szobámba és gyorsan elkezdtem összepakolni pár cuccot a hétvégére.
- Mi történt?- kérdezte Eliza.
Gyorsan nagy vonalakban elmeséltem, majd megkértem őket, hogy hívjanak nekem egy taxit, mert úgy döntöttem meglepetésként állítok be Zaynhez.
A taxi 10 perc múlva ott is volt, elköszöntem a lányoktól és lerohantam. Leadtam a kulcsom a recepción, majd elköszöntem és bepattantam a taxiba. Lediktáltam a címet a sofőrnek és izgatottan vártam, hogy odaérjünk. Nagyjából fél óra alatt megérkeztünk és gyorsan a taxis kezébe nyomtam a pénzt, majd kipattantam a kocsiból. Átfutottam a kerten, intettem a kertésznek, aki kérdőn nézett rám, majd az ajtóhoz érve ráfeküdtem a csengőre. Pár másodperc múlva Zayn idegesen tépte fel az ajtót (gondolom azért mert nem engedtem el a csengőt) azonban amikor meglátott idegessége meglepődöttségre váltott.
- Hát te?- kérdezte én pedig szó nélkül a nyakába ugrottam. Zayn pár másodperc után kapcsolt csak és szorosan magához ölelt. Óvatosan eltolt magától, majd a kezemet megfogva behúzott a házba.
- Ne haragudj, hogy nem hívtalak egész héten, de féltem, hogy éppen zavarnálak munka közben vagy valami...- mondtam idegesen. Zayn halványan elmosolyodott, majd megszólalt.
- Te sosem zavarsz.
- Haragszol?
- Rád? Bár tudnék..- nevette el magát, aztán a kezembe tartott táskára tévedt a tekintete.- Itt maradsz?
- Ha nem baj.- vontam meg a vállam.
- Viccelsz? Dehogyis! Viszont holnap koncertem lesz az O2 Arénában, eljössz?- kérdezte.
- Hű, bemehetek a backstage-be?- kérdeztem csillogó szemekkel.
- Persze.- nevette el magát, majd magához húzott és megcsókolt."
- Úristen, egyszerűen hihetetlen.- jegyzetelt folyamatosan az újságíró.- Ebből egy csodás történet lesz, ígérem! És ezt semmiképp nem hagyom ki, hisz Miss Edwards-ra is jó fényt vet, ami csak még több olvasót vonz majd! De úgy érzem a 4 oldal kevés lesz...- gondolkozott el.
- Biztosan!- nevettem el magam, majd rendeltem egy újabb bögre teát.
- És mi történt még azon a hétvégén, Mrs Malik?- kérdezte várakozóan. Visszagondoltam a sok emlékre és folytattam a történetet.

Első vita

- Hű, nagyon hamar eljutottak a csókig, azt hittem arra még várni kell! Mi történt azon a délutánon?
- Ó, az egy felejthetetlen nap..- mondtam mosolyogva.
" Miután megszárítkoztam, felöltöztem és feltettem egy kis sminket lementem a földszintre, hogy megkeressem Zayn-t, de nem találtam sehol. Visszamentem, hogy megnézzem a szobájában, de amikor odaértem veszekedés zaja szűrődött ki.
- Zayn, legyél már észnél, ő egy 14 éves kislány!! Komolyan vele akarsz kikezdeni? A szülei fel is jelenthetnek mivel még kiskorú és még elég sokáig az is lesz!
- Neked ehhez semmi közöd. Nem kértem, hogy gyere ide és oktass ki szóval akár el is mehetsz!
- Tudod, hogy igazam van! Zayn, ő nem tudja neked megadni azt, amit én igen...
- Perrie, takarodj a házamból!- üvöltött rá.
Gyorsan befutottam a szobámba és megvártam, amíg Miss Edwards letipeg a lépcsőn és hangos csattanással becsapja az ajtót.
- Lily, hol vagy?
- A szobámban.- feleltem szomorú hanggal. Rá kellett jönnöm, hogy Perrie-nek igaza van, túl fiatal vagyok Zayn-hez.
- Hé, minden rendben?- térdelt le elém.- Mi történt?
- Hallottam a veszekedésed Perrie-vel...
Zayn hatalmasat sóhajtott.
- Mennyit hallottál?- kérdezte.
- Pont eleget, hogy rájöjjek teljesen igaza van. Nem csinálhatjuk ezt Zayn, neked nem rám van szükséged. Szeretném, ha elvinnél a kollégiumba.
- Ne, Lily...kérlek! Tudod, hogy várok, amíg csak kell és...
- Nem, Zayn! Összepakolok.
- De..
- Kérlek, ne nehezítsd meg, csak fogadd el!
- Ha tényleg ezt szeretnéd felőlem rendben!- mondta sértődöttem, majd idegesen kivágtatott a szobámból. Azonnal sírni kezdtem, de próbáltam megnyugodni. Miután sikerült lassan összepakoltam a cuccaim és búcsút mondtam a szobának. Mikor végeztem egyedül cipeltem le a cuccaim, majd megkerestem Zayn-t, aki a teraszon ülve cigizett.
- Kész vagyok.- mondtam.
- Mehetünk.- fújta ki a füstöt, majd elnyomta a cigit és felállt. Bepakolta a bőröndjeim a kocsiba majd elindultunk. Egész úton hozzám sem szólt, hangosan bömböltette a zenét. Nem fáradoztam azzal, hogy szóra bírjam szóval csendesen bámultam London utcáit az ablakon keresztül. Fél óra autókázás után megérkeztünk a kollégiumhoz. Hatalmas és modern épület volt, gyönyörű kerttel és vidám diákokkal. Reméltem, hogy találkozom a magyarokkal is, de természetesen a többieket is szívesen megismerném. Kiszálltunk a kocsiból, majd egy kézitáskával bementem a recepcióra. Wow. Recepció egy koleszban...kicsit szokatlan.
- Jó napot kívánok, Lillian Nemeth vagyok és...
- Ó, igen. Ön az, aki lemondta a kollégiumot, igaz?
- Igen...de szeretném, ha mégis felvennének! Meg lehet még oldani?
- Persze. 1 hétig szoktunk haladékot adni, hátha meggondolják magukat! Máris adom a szobakulcsot, a szobatársai már itt vannak!
- Köszönöm!
Zayn közben behozta a csomagjaim és miután megkaptam a kulcsot lifttel (!) felmentünk a negyedikre. A 310-es szoba volt az enyém és beletelt egy kis időbe mire megtaláltuk a hosszú folyosón. Benyitottam és két mosolygós lánnyal találtam szembe magam.
- Sziasztok!- köszöntem.
- Szia...sztok!- mondták zavartan. Zayn csak bólintott majd az üres ágy mellé pakolta a cuccaim.
- Hát, akkor én megyek is...- mondta, majd intett egyet és kiment az ajtón. Szomorúan és csalódottan álltam ott.
- Hé, menj már utána!- mondta az egyik lány és kilökdösött az ajtón. Értetlenül álltam ott, de még időben kiáltottam Zayn után.
Hátrafordult és kérdőn nézett felém.
- Sajnálom!- mondtam és kitört belőlem a sírás. Odalépett hozzám és szorosan átölelt.
- Figyelj, mit szólnál, ha hétköznap itt laknál a koleszban és hétvégente nálam lennél? Aztán egy idő után eldöntöd, hogy inkább itt maradsz vagy hozzám költözöl.
- Oké, ez jó ötlet. Köszönöm.- mosolyodtam el. Zayn letörölte a könnyeket az arcomról, majd adott egy puszit a homlokomra.
- Addig is bármi van, hívj és azonnal itt vagyok érted, oké?
- Oké.
- Szia Lily!
- Szia Zayn!
Megvártam, amíg beszáll a liftbe és elmegy, majd visszamentem a szobámba.
- Na? Minden rendben?- kérdezte vidáman az egyik szobatársam.
- Igen, azt hiszem...
- Oké, Eliza vagyok!- mosolygott kedvesen.
- Én Petra!- szólalt meg a másik lány.
- Én Lily vagyok.- mondtam vidáman. Már most nagyon szimpatikusak és kedvesek voltak.
- Honnan jöttél?- kérdezte Eliza.
- Magyarország, ti?
- Mi is.- nevetett Eliza és azonnal átváltott magyarra. Rengeteget beszélgettem a lányokkal és hihetetlenül megkedveltem őket már most! Alig vártam az elkövetkezendő éveket velük és úgy éreztem, hogy sosem fogok odaköltözni Zayn-hez és ez így helyes!'- fejeztem be a mondandóm.
- Hű, szerencsére kibékült Mr Malikkal, nagyon féltem, hogy haraggal fognak elválni.-mondta Miss Peterson
- Hát..nem az volt az utolsó vitánk!- mondtam.
- Gondoltam! És mi történt még ezután, Mrs Malik? Meddig nem találkozott Mr Malikkal és mi volt hétvégén, amikor nála aludt?
Mosolyogva gondoltam vissza arra a 2 éjszakára és elkezdtem mesélni...

Kisses

- Te jó ég? Ki küldte azt az SMS-t?- kérdezte izgatottan az újságíró, aki már a második teáját kortyolgatta.
- Én sem tudtam, rejtett számról küldték. De nem ez volt az utolsó SMS.
"Másnap reggel, miután felébredtem lebotorkáltam a konyhába, ahol Zayn éppen újságot olvasott.
- Jó reggelt!- köszöntem mosolyogva.
- Jó reggelt! Hogy aludtál?
- Egész jól. Reggel volt itt valaki?
- Igen, a szomszéd néni. Meg akart róla győződni, hogy nem tartalak fogva azért, hogy megerőszakoljalak.
- Tessék?- néztem rá furán.
- Kicsit idős már és eléggé fura is. Az unokája és az ő menyasszonya lakik itt és valamiért idehozták a srác mamáját, aki tegnap látta, hogy pakoljuk be a bőröndöket, meg a táskákat és észrevette, hogy túl fiatal vagy hozzám, szóval gondolta leellenőrzi mi folyik itt. Ne lepődj meg, ha téged is megállít majd.
- Öö..oké. Azért remélem, hogy tényleg tévedett és nem vagy valami őrült, aki 14 éves lányokat tart fogva..- mondtam, Zayn pedig válaszul hozzám vágott egy narancsot.- Nem igazán szeretem a narancsot, nem tudtál volna almát dobni?- kérdeztem pimaszul.
- Ó, szóval Miss Sassy-nek már nem felel meg a narancs, rögtön almát akar. A kocsimat ne cseréljem le egy limuzinra?
- Nem ártana.
Zayn felnevetett, majd a vállára kapott és futni kezdett velem. Mint egy idióta csapkodni kezdtem a hátát, hogy tegyen le, de nem is foglalkozott velem.
- Ne, Zayn! Kérlek, bármit megteszek, csak ne dobj bele a vízbe!- sikítottam, amikor rájöttem, hogy a medence mellett állunk. Az egyetlen jó dolog abban a pillanatban az volt, hogy megtudtam hol jutok be a benti medencéhez.
- Sajnálom, de jár a büntetés.- közölte lazán, aztán beledobott a medencébe. Miután feljöttem a vízből, Zayn a medence mellett guggolt és a kezét nyújtotta.
- Na, gyere, segítek kiszállni!- mosolygott. Ártatlan arccal megfogtam a kezét, majd hirtelen megrántottam. Zayn annyira meglepődött, hogy elvesztette az egyensúlyát és beleesett a vízbe.
- Ez nem volt szép.- jött fel nevetve a víz alól.
- Megérdemelted!
- Igen?- vonta fel a szemöldökeit.- Ha harc, hát legyen harc!- kiáltotta, majd lenyomott a víz alá- Természetesen nem hagytam magam és elkezdtünk harcolni egymás ellen. Éppen nevetve fröcsköltem Zayn-t, amikor hirtelen megfogta a csuklóm, magához húzott és megcsókolt. Ez teljesen más volt, mint a düsseldorfi csók. A pillangók felébredtek a gyomromban és őrült tempóban csapkodni kezdtek. Forgott velem a világ, az egész olyan volt, mintha egy álom lenne és attól féltem bármelyik pillanatban felébredhetek. Miután elváltak ajkaink , Zayn mentegetőzni kezdett.
- Lily, nagyon sajnálom. Én..én..nem tudom, hogy..én..- dadogta összevissza. Szólni akartam neki, hogy nincs semmi gond, de nem tudtam a szavába vágni, szóval megcsókoltam. Meglepődött, de visszacsókolt.
- Ez azt jelenti, hogy nem haragszol?- kérdezte mosolyogva.
- Miért haragudnék?
- Azt hittem..mindegy. Gyere!- pattant ki a medencéből, majd engem is kihúzott.- Mit szeretnél az utolsó nyári napon csinálni?
- Először megszárítkozni!- mutattam magamra.
- Utána? Van kedved felfedezni Londont?
- Úristen, igen!!- kiáltottam fel mosolyogva.
- Vállalom az idegenvezető szerepet! Megmutatom a fontosabb helyeket a városban, amikről jó ha tudsz, aztán elmehetünk sétálni a Hyde Parkba, beülhetünk valahova kajálni és este felülhetünk a London Eye-ra. Sötétben csodás onnan a kilátás és nekem valamiért sosem kell kivárnom a sort, mindig előre engednek.- nevetett.
- Ötletem sincs miért. Egyébként jól hangzik, benne vagyok! Megmutatod azt is, hogy a sulitól hogyan jutok el hozzád?
- Persze, de legtöbbször érted megyek majd kocsival vagy ha én nem leszek itthon akkor Paul elintézi neked, hogy az egyik sofőrünk menjen érted.
- De erre semmi szükség..
- Amikor megszokod a londoni közlekedést akkor nem fogunk eljárkálni érted, de most még igen, mert tuti, hogy eltévednél!
Lemondóan sóhajtottam, majd felmentem a szobámba, megszárítottam a hajam és elkezdtem készülődni."
- Hű, nagyon hamar eljutottak a csókig, azt hittem arra még várni kell! Mi történt azon a délutánon?
- Ó, az egy felejthetetlen nap..- mondtam mosolyogva.

- A

- Mi történt még? Mikor találkozott először Mr Malik-kal? Milyen volt az előkészítő tábor? Az iskola?- Miss Peterson ismét rengeteg kérdést zúdított rám és próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy mindent pontosan úgy meséljek el, ahogy történt.
-"Körülbelül negyed órája ülhettem a padon, amikor egy fekete kisbusz megállt pont előttem. Sötétített ablakai voltak, tehát nem láttam be, de biztos voltam benne, hogy Sarah az.
Felálltam, összeszedtem a csomagjaimat és mosolyogva fordultam meg, de abban a pillanatban egy aprót sikítottam.
- Szia!- mosolygott kedvesen.- Megijesztettelek?
- Te meg mit keresel itt?
- Hű, jó sok csomagod van! Remélem befér hátra.
- Sarah mindjárt itt lesz!
- Sarah az előkészítő tábor helyszínén van és éppen lufikat fújdogál az üdvözlő partira.
- Az előbb beszéltem vele, azt mondta dugóba került. Mi ez az egész?
- Sarah el sem indult érted. Megbeszéltem vele, hogy majd én eljövök érted és hétfő reggel beviszlek a táborba. Nyugodtan felhívhatod, megkérdezheted tőle.
- Elhiszem. De miért csináltad?
- Mert szerettem volna veled lenni.- mondta mosolyogva, majd odalépett hozzám és szorosan körém fonta a karjait. Hihetetlenül boldog lettem és olyan szorosan öleltem vissza, ahogy csak tudtam.
- Indulhatunk?- tolt el magától.
- Persze.- mosolyodtam el szélesen. Bepakolta a táskáimat és a bőröndjeimet hátra, majd mindketten beültünk és elindultunk.
- Megbeszéltem az igazgatónővel, hogy mégsem igényled a kollégiumi ellátást.
- Tessék?- fordultam felé meglepődve.- Akkor mégis hol fogok lakni?
- Nálam.- közölte egyszerűen.
- Zayn, ne haragudj, de te normális vagy?
- Nem.- válaszolta nevetve. Hitetlenkedve néztem rá, fel sem fogtam ezt az egészet. Nála fogok lakni? Zayn Maliknál? Nem, tényleg nem normális. 15 éves se vagyok, ő pedig már egy érett férfi. Igazából azt sem tudom mit gondol, mit érez..fogalmam sincs semmiről. Ennek ellenére mégis egy autóban ülök vele és azt sem tudom hova megyünk.
- Min gondolkozol ennyire?- törte meg a csendet.
- Semmin. Hova megyünk?
- Haza.
- Öö..úgy érted hozzád?
- Mondtam az előbb, hogy ott fogsz lakni. Lily, jól vagy? Nagyon sápadtnak tűnsz.
- Csak kimerített a repülőút.
- Pihenhetsz az új szobádban. Remélem tetszeni fog.
- Zayn..ez az egész annyira furcsa nekem.
- Tudom. De jó lesz, ne aggódj.
Aprót bólintottam, majd az ablak felé fordultam és gyönyörködtem Londonban. Legközelebb már csak akkor szólaltunk meg, amikor leparkolt a ház előtt.
- Majd én viszem a csomagjaid, hagyd csak.- mosolygott kedvesen.
- Rendben, köszönöm.
Beléptünk a hatalmas házba és hirtelen eluralkodott rajtam a félelem.
- Zayn..
- Igen, tudom, hogy nagy, de majd megszokod.- mondta, majd pár másodperc gondolkodás után hozzátette, hogy a házra gondolt.
- Oké.- nevettem el magam.- Azt hiszem, hogy jobb lenne, ha inkább elvinnél a kollégiumba.
- Hé, tudom, hogy ez az egész nagyon furcsa neked..igazából nekem is, de azóta, amióta Düsseldorfban megcsókoltalak csak te jársz a fejemben, nem tudom mi van velem, mert még sosem éreztem ezt..még Perrie-nél sem.Tudom, hogy még csak 15 éves leszel, én meg 22, de engem nem érdekel, várok rád ameddig csak kell. Kérlek maradj.
- Rendben.- mosolyodtam el megkönnyebbülten.
- Klassz, akkor megmutatom a szobád.- mondta, majd elindult az emeletre én pedig követtem.- Itt is van.- tárta ki előttem az egyik ajtót.
- Hű- léptem be tátott szájjal a szobába.
- Figyelj, ha nem tetszik akkor szólj és átalakítjuk olyanra, amilyenre csak szeretnéd..
- Nagyon tetszik!- mondtam vidáman.
- Komolyan?
- Igen. Csak egy dolgot nem értek..
- Mit?- kérdezte furán.
- Mit keres egy angyalszárny az ágy felett azzal az idézettel, hogy 'Sosem lehet tudni, hogy egy nőnél hol végződik az angyal és hol kezdődik az ördög.'?
- Ó, az..hát Louis ragaszkodott hozzá.
- Oké, azt hiszem jobb, ha nem tudok többet.- nevettem el magam.
- Igen, szerintem is. Felhozom a cuccaidat, rendezkedj be. A fürdő jobbról a második ajtó, a szobám azzal szemben van. A gardróbod a szobámtól balra van, jobbra van az enyém. Lent pedig ott a nappali, onnét nyílik egy ajtó a fürdőszobára, másik oldalról az étkezőre, ahonnét be tudsz sétálni a konyhába. Az étkezőből tudsz kimenni a hátsókertbe, ahol van egy medence és egy fedett kiülő. Ja, és van egy benti medence is, oda is a nappaliból nyílik egy ajtó.
- Nagyszerű, szerintem párszor el fogok tévedni.
- Dehogy fogsz. Annyira nem nagy ez a ház.
- Á, nem.
- Mindjárt jövök.- nevetett, aztán lefutott a cuccaimért.
Amíg azt vártam, hogy Zayn visszajöjjön kaptam egy SMS-t.
Üdv Londonban, ribanc. 
- A"
- Te jó ég? Ki küldte azt az SMS-t?- kérdezte izgatottan az újságíró, aki már a második teáját kortyolgatta.
- Én sem tudtam, rejtett számról küldték. De nem ez volt az utolsó SMS.

Good bye Hungary! Hello England!

- Igen, ezt a szót kerestem. De Zayn mikor tudta meg, hogy ön oda megy szeptemberben? Mit szólt hozzá? És mi történt utána Londonban?- zúdította rám a kérdéseit.
-"Zayn-nek írtam, hogy szeptemberben Londonban tanulok tovább. Először nem hitte el, de aztán elküldtem neki a jelentkezési lapot és hihetetlenül boldog lett. Utána egyre többet volt fenn, egyre többet beszéltünk, egyre jobban beleszerettem és egyre jobban vártam a szeptembert.
A nyár hátralevő része hamar eltelt. Pár napot anyuékkal töltöttem a Balaton parton, hiszen először csak decemberben fogok hazajönni. Utána a barátnőimmel is rengeteg időt töltöttem, kihasználtam minden alkalmat, hogy velük legyek. Egyre gyorsabban telt az idő. Aztán eljött a nap.
 Augusztus 30-án anya és apa felvitt Budapestre, a repülőtérre. Egész úton próbáltam visszatartani a könnyeimet, ami nagy nehezen sikerült is. Utoljára gyönyörködtem Magyarország azon részein, amit az út alatt láttam, aztán megérkeztünk a fővárosba. A repülőtér tele volt. Megvettem a jegyet, leadtam a bőröndöket és a nagyobb táskákat, majd a kézi poggyászommal együtt leültünk az egyik büfébe. Rendeltem egy narancslevet, de nem tudtam meginni, mert egy idegesítő hang megszólalt.
- Kérjük a Londonba utazó utasainkat, hogy kezdjék meg a beszállást!
Felálltam, hogy elköszönjek anyuéktól.
- Virág, nagyon vigyázz magadra! Ha leszállt a gép azonnal hívj, és akkor is hívj, ha találkoztál az előkészítő tábor vezetőjével, mert a reptéren fog várni. Ha nem találod meg akkor itt a száma, és..
- Anya, már mindent megbeszéltünk, nem lesz semmi gond. A száma is meg van és ott fog várni.
- Rendben.- bólintott szomorúan, majd szorosan megölelt. Apától is elköszöntem, és minél előbb el akartam menni, ugyanis tudtam, hogy el fogom kezdeni a sírást.
- Hiányozni fogtok!- mondtam, majd hátat fordítottam és lassan elindultam. Utoljára visszafordultam, intettem egyet, majd beszálltam a repülőgépbe. Egy kedves stewardess megmutatta a helyem és hozott nekem üdítőt és szendvicset is, mert szerinte nagyon vékony vagyok.
Hát..oké.
Az út egy örökkévalóságnak tűnt. A reptéren nem kezdtem el a sírást, de a gépen igen. Sírás közben azért zenét is hallgattam, olvastam is, de egyszerűen úgy éreztem sosem szállunk le.
- Kérem utasainkat, hogy kapcsolják be biztonsági öveiket. Megkezdjük a landolást!
Azonnal felkaptam a fejem a hangra és mosolyogva bekapcsoltam az övem. Tudtam, hogy a leszállás minimum 10 percet igénybe fog venni, szóval előkaptam a tükröm, hogy megnézzem a szétbőgött fejem. Gyorsan letöröltem a könnyes arcom és tettem fel egy kis alapozót, hogy ne látszódjon annyira, hogy az egész utat végig sírtam. A hajamat is megigazítottam, majd elpakoltam mindent a táskámba. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy a repülőgép már ereszkedik. A távolban megpillantottam a London Eye-t is, és rájöttem, hogy nem szabad sírnom. London egy csodás város és itt talán teljesül életem legnagyobb álma. Anyuékkal bármikor tudok beszélni, hiszen nem az őskorban élünk és egy évben kétszer-háromszor haza is megyek. Igaz, ez nem olyan sok, de nekik is és nekem is el kell fogadnom ezt, és nem szabad sírnom.
Miután landolt a gép, megfogtam a kézipoggyászom, és vidáman leszálltam. A Heathrow repülőtér nagyon zsúfolt volt, és csak reménykedtem, hogy nem taposnak össze az emberek miközben megpróbálom megszerezni a bőröndjeimet. Szerencsére túléltem, úgyhogy elindulhattam a két bőröndömmel és a három táskámmal, hogy megkeressem az előkészítő tábor vezetőjét. Úgy beszéltük meg, hogy a reptér előtt, egy fekete kisbusz mellett fog várni rám, szóval kisiettem a hatalmas épület elé, de sehol nem láttam Sarah-t se és a fekete kisbuszt se. Gyorsan tárcsáztam és hamar fel is vette.
- Szia Sarah, Lily vagyok!
- Szia Lily! Ne haragudj, de dugóba kerültünk szóval kicsit késni fogunk, de legkésőbb fél óra múlva ott vagyunk! Ülj be addig egy kávézóba, vagy maradj a reptéren.
- A közelben nem látok kávézót, szóval itt maradok a reptéren.
- Rendben! Megyünk, ahogy tudunk!
- Várlak, szia!
- Szia!
Gyorsan hívtam anyut is, hiszen megígértem.
- Szia anyu!
- Szia! Milyen volt az út?
- Fárasztó, de végre itt vagyok!
- Minden rendben volt? Sarah ott van?
- Dugóba került, szóval kicsit késik, de megvárom itt.
- Nem örülök, hogy egyedül fogsz ott várni.
- Jaj, anya! Tele van emberekkel ez a repülőtér, nem lesz semmi gond! Tudok vigyázni magamra!
- Jól van, jól van! Azért írj egy SMS-t, ha Sarah odaért.
- Mindenképp! Most leteszem, szia!
- Szia!
Bedobtam a táskámba a telefonom, majd leültem kint az egyik padra.
Mosolyogva körbe néztem és megállapítottam, hogy Angliához képest csodálatos az időjárás. Remek kezdet! Hello London, Virdzsi vagyok és hódítani fogok!"- fejeztem be vidáman.
- Úgy érzem, hogy azért Londonban sem lesz zökkenőmentes minden, hiszem rögtön úgy kezdődött minden, hogy Sarah dugóba került.
- És ez még csak a kezdet volt..- nevettem el magam.
- Mi történt még? Mikor találkozott először Mr Malik-kal? Milyen volt az előkészítő tábor? Az iskola?- Miss Peterson ismét rengeteg kérdést zúdított rám és próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy mindent pontosan úgy meséljek el, ahogy történt.

London

- Miért? Mit írt?- kíváncsiskodott, én pedig szélesen elmosolyodtam és felidéztem a Zayn által írt sorokat. 
-"Otthon szinte minden nap órákat ültem a Twitter előtt, de Zayn még csak be sem követtet és nem is adott magáról életjelet. Július elsején írt ki pár sort, de utána már semmit. 
- Virág, nem akarsz elmenni sétálni? Miért nem hívod fel valamelyik barátnődet?
- Anya, Zayn bármikor bekövethet vagy írhat és gépnél akarok lenni.
- Amióta hazaértünk Düsseldorfból mást sem csinálsz, mint a laptop előtt ülsz és vársz arra, hogy végre jelentkezzen. 
- Mert azt mondta írni fog.
- De közben turnézik és alig van ideje másra. Te pedig egy üzenetre pazarolod el az egész nyarad!
- És ha nekem megéri?
- Meg fogod bánni! Szeptemberben mész Budapestre és nem tudsz majd találkozni a barátaiddal. Ki kellene használnod ezt a nyarat arra, hogy minden idődet velük töltsd. Jövő héten már augusztus lesz, remélem tudod.
- Tudom.- bólintottam anya, pedig kiment a szobámból.
Az elkövetkezendő két hétben kicsit több időt voltam a barátnőimmel, de azért a Twittert sem hanyagoltam el. Aztán augusztus negyedikén csoda történt. Zayn Malik bekövetett és írt egy rövid üzenetet!

"szia Lilly x sajnálom, hogy ennyi idő után írok, de rengeteg dolog történt velem és egy kis nyugalomra vágytam. hogy vagy, drága? xx"

Néhány másodpercig fel sem fogtam, hogy tényleg írt és tényleg Ő az, de aztán megpróbáltam lenyugtatni magam és visszaírtam. 
Már körülbelül fél órája beszélgettünk, amikor meglepő dolgot írt. 
"szakítottam Perrie-vel"
Szóval ez történt vele. Ezért nem jelentkezett július óta, ezért tűnt el a nyilvánosság elől. Már értem miért csak a koncerteken jelent meg. Nem akarta, hogy kérdezzenek Perrie-ről.
Visszaírtam neki, hogy sajnálom és remélem már jól van.
"bárcsak itt lennél..most"
Ebben a pillanatban döntöttem el valamit. Rohantam le anyához, aki csodálkozva bámulta a kissé őrült lányát.
- ANYA, ANYA, ANYAAAAAAAA!- üvöltöttem.
- Virág, ne ordíts! Mi bajod van? Mi történt, hogy hirtelen ilyen boldog lettél? 
- Eldöntöttem. Szeptemberben megyek Londonba. 
- Mi? Ezt csak így egyik percről a másikra döntötted el? Ez nem ilyen egyszerű, alaposan át kell gondolnod.
- Anya, július másodika óta ezen gondolkozom és végre döntöttem. 
- Rendben. Este megbeszéljük. 
Bólintottam, majd visszarohantam a szobámba. Na igen. London. Erről eddig csak a volt osztályfőnököm, az iskolaigazgató és a szüleim tudtak. A barátnőimnek sem mondtam, mert nem akartam, hogy folyamatosan erről beszéljünk, ezért addig titokban akartam tartani, amíg el nem döntöm mi legyen.
Márciusban letettem a középfokú nyelvvizsgát és legnagyobb meglepetésemre maximális pontot értem el. A nyelvvizsga bizottság elnöke, Angéla úgy gondolta, hogy az emelt szintű is sikerülne és ezért felkészített rá, tehát májusban azt is letehettem. Nem tudtam mire megy ki ez az egész, de amikor évzáró után az osztályfőnököm behívta velem együtt a szüleimet az igazgatói irodába, ahol ott volt ez a bizonyos Angéla nevű nő is, már tudtam, hogy nem véletlenül akarta, hogy olyan hamar felkészüljek arra a nyelvvizsgára.
Elmondta, hogy a fia egy londoni középiskola igazgatója, ahova olyan diákoknak adnak lehetőséget, akiknek nem az angol az anyanyelvük. Az iskola lényege az, hogy Európa minden országából kiválasztanak 5 diákot, akik ebben az iskolában tanulhat 4-5 évig és utána esetleg egy londoni egyetemre is bekerülhetnek. Az angolt nyilván tökéletesen megtanulják, mellette megismerhetik Anglia történelmét, rengeteg programon vehetnek részt és Londonban élhetnek. Nyilván ide olyan 14-15 éves diákokat választanak, akik minimum középszinten beszélik az angolt.
Megtudtam, hogy Magyarországon én vagyok az egyik ilyen szerencsés kiválasztott. Augusztus huszonötödikéig kaptam gondolkodási időt. Akkor kell felhívni Angélát, hogy mi a válaszom.
Most már tudom.
Július óta ezen rágódom és Zayn segített eldönteni. Amikor elolvastam azt a mondatát, hogy szakított a barátnőjével már tudtam, hogy el kell mennem jövőre. Biztos voltam abban, hogy ezt akarom.
Aznap este anyával és apával megbeszéltük és rájöttek, hogy semmivel nem tudnak meggyőzni. Ők nem örültek annak, hogy elmegyek, de mégis elengedtek. Tudják, hogy fontos volt nekem a német nemzetiségű suli, de azt is tudják, hogy Zayn mindig is sokkal fontosabb volt, mint a német nyelv, Budapest, Magyarország vagy bármi más, amit ott kaphatnék.
- Holnap felhívom Angélát.- állt fel anyu.
- Oké. Utána?
- Ő majd küldi a papírokat, amiket ki kell tölteni, le kell fordíttatni angolra, majd postázni Londonba.
- Értem.
- Szeptember 8-án, hétfőn kezdődik a suli. Előtte egy héttel már ki kell menned az előkészítő táborba.
- Igen, tudom.
Anya bólintott, majd kiment a konyhába. Láttam rajta, hogy nem örül, de nem tehetek mást. Meg kell ragadnom ezt a lehetőséget ahhoz, hogy a közelében lehessek. Ha csak ez az egy módja van, akkor nincs más választásom.
Tudom, hogy sok mindent veszítek. Például a német nyelvtudást, hiszen Angliában az angol tökéletesítése mellett franciát fogok tanulni, amit valószínűleg nem igazán tudok majd használni, de mindegy. C'est la vie."- fejeztem be nevetve.
- Mon Dieu!- szólalt meg pár másodperccel később Miss Peterson.
- Igen. Hihetetlen történet.
- Az. Ezt a sors akarta így, nem lehet véletlen.
- Én is sokszor gondoltam már erre. Tudja, néha még most sem hiszem el, hogy ez mind megtörtént.
- Megértem. Ez az egész annyira...
- Mesébe illő.- vágtam közbe.
- Igen, ezt a szót kerestem. De Zayn mikor tudta meg, hogy ön oda megy szeptemberben? Mit szólt hozzá? És mi történt utána Londonban?- zúdította rám a kérdéseit.

"..szánalomból csinálta, vagy megsajnált"

- Dehogynem. Talán most jön az egyik legérdekesebb része a történetnek.- gondoltam vissza és folytattam. 
-" Másnap délelőtt idegesen és szomorúan pakoltam a bőröndömbe. Tudtam, hogy fent van a legfelső emeleten és az éjszaka közepén többször is felkeltem, hogy beszökjek hozzá, de nem tettem, mert tudtam azt is, hogy Perrie ott van vele. 
- Lemegyünk ebédelni, aztán indulunk a reptérre, jó?- ült le mellém anya.
- Rendben. 
Nem tudott mit mondani erre az egészre, amit meg is értek. Nem lehet könnyű feldolgozni azt, hogy a lánya csókolózott egy világsztárral. Úristen..remélem nem mondta el apunak.
- Anya!- kiabáltam.
- Virág!- kiabált vissza a fürdőből. Ezt nem hiszem el! Szerinte ez vicces?! 
- Anya, beszéltél apával?
- Igen, tegnap este felhívtam.- lépett ki.
- Mit mondtál neki?
- Ne aggódj, nem meséltem el neki, hogy mi történt. Azt sem tudja, hogy ugyanebben a szállodában vannak. 
- Köszönöm!
- Igazából csak azért nem mondtam el neki, mert tudom, hogy nagyon összetörnél, ha megölné Zayn-t. Azt meg nem akarom.
- A lényeg, hogy nem tudja.- legyintettem és inkább szó nélkül hagytam az egészet.
 Lementünk az étterembe és kerestünk egy szabad asztalt, majd leadtuk a rendelést. Igazából az egész ebédemet csak összeturkáltam, mert egyáltalán nem voltam éhes és természetesen ez anyának nem tetszett. 
- Össze fogsz esni, ha nem eszel.
- De nem vagyok éhes!
Anyu csak a fejét rázta, aztán fizetett a pincérnek és végre visszamentünk a szobába. Lassan összepakoltunk mindent és miután kijelentkeztünk a szállodából a reptér felé vettük az irányt. A taxi sofőr nagyon idegesítő volt, ugyanis az egész utat végig énekelte. Még, ha jó hangja lett volna, de egy repedt fazék szebben énekel mint ő. (Micsoda hasonlat) Megváltás volt, amikor végre kiszállhattunk az autóból. Leadtuk a bőröndöket, majd leültünk az egyik büfébe, ugyanis volt még időnk.
- Elmegyek mosdóba, maradj itt!- állt fel anyu pár perc után. 
Bólintottam és elővettem a telefonom. Éppen azon imádkoztam, hogy legyen Wi-Fi, amikor valaki megállt előttem. Felnéztem az illetőre és legnagyobb meglepetésemre Perrie volt az. 
- Lillian?
- Perrie?!
- Tudod, már a koncerten feltűnt, hogy Zayn elég sokszor tekintget feléd, de nem foglalkoztam vele különösebben. Aztán kiderült, hogy miattad hagyott ott engem az arénában és miután rávettem, hogy induljunk el, ő megmakacsolta magát és azt mondta marad. Igen, ott állt nem tudom mennyi időn keresztül a kórház előterében és várta, hogy lemenj vagy történjen valami. Másnap megint összefutottunk veled, micsoda véletlen. Majd, kiderült, hogy ugyanabban a szállodában vagy, mint mi és amikor visszaértem kit látok Zayn-nel enyelegni a szobában? Téged.- mutatott rám és kezdte felemelni a hangját.
- Ne is haragudj, de nem én vagyok az egyetlen lány, aki úgymond szerelmes Zayn-be!
- De te vagy az egyetlen, akit megcsókolt!- kiabált.
- Mi?
- Elmondta. Nem értem mit eszik egy ilyen kislányon, mint te, de nem is érdekel. Gondolom szánalomból csinálta, vagy megsajnált, mit tudom én, a lényeg, hogy engem fog feleségül venni, nem téged és jó lesz, ha ebbe beletörődsz. 
Erre nem tudtam mit mondani. Fájt minden egyes szava, de valahol talán igaza volt. Zayn megsajnált és megcsókolt..
- Perrie, elárulnád, hogy miért üvöltözöl?- jelent meg egy fekete csuklyás alak. Nem volt nehéz kitalálni ki ő.
- Csak útba igazítottam.- legyintett. Zayn feljebb tolta a csuklyáját, hogy kilásson alóla és óvatosan rám mosolygott. Legszívesebben megöleltem volna és sírva könyörögtem volna neki, hogy mondja azt, hogy egy szó sem igaz abból, amit Perrie utoljára mondott, de inkább csak egy halvány mosolyt erőltettem magamra és igyekeztem nem sírni. 
- Menj keresd meg a többieket, de örülnék, ha nem keltenél nagyobb feltűnést. Már így is a fél repülőtér azt nézte, hogy ordibálsz.
- Mi lenne, ha nem oktatnál ki? Ne akarj veszekedni Zayn, mert a te hírneved bánja.- mondta és elviharzott. 
- Leülhetek?- mutatott a velem szemben lévő székre. Aprót bólintottam és tekintetemmel követtem minden egyes mozdulatát. 
- Bocs, hogy nem veszem le, de nem akarom, hogy felismerjenek. Mit mondott Perrie?
- Semmit.- suttogtam.
- Lilly, kérlek mondd el. 
- Lényegében azt mondta, hogy megsajnáltál és azért csókoltál meg és..
- Állj! Perrie-nek is elmondtam, hogy nem ezért csókoltalak meg, hanem..
- Zayn!- jelent meg Paul.- A rajongók felismerték a srácokat, ideje beszállni a gépbe.
- De..
- Nincs de! Igyekezz!
- Paul, ne már!
- Zayn, nem vagyok hajlandó vitatkozni! Elég nehéz a másik 4 srácot is elrángatni a rajongóktól, mert mindenkit ölelgetni akarnak, meg képet csinálni velük..legalább veled ne legyen gond!
- Paul, muszáj beszélnem vele.- nézett rám.
Az említett személy is rám nézett, majd mint akinek minden tiszta megszólalt.
- Véletlenül nem te vagy az, aki egy virág mögé bújva megvárta, amíg tiszta lesz a levegő és utána beosont a fiúkhoz?
Zavartan elmosolyodtam és nem igazán tudtam mit mondjak. 
- De, én voltam.- motyogtam.
- Ezek a rajongók hihetetlenek!- rázta a fejét.- Sajnálom, de indulnunk kell, ugyanis Zayn-t is kiszúrták.
Zayn felpattant, elvette egy szalvétát és kikapott egy tollat Paul zsebéből, majd felém nyújtotta. 
- Írd rá a twitter neved, kérlek.
Meglepődve ráfirkantottam, majd a kezébe nyomtam. Szélesen elmosolyodott és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Még beszélünk!- kacsintott egyet és elindult Paul után. A rajongók azonnal körbe vették és pár másodperc múlva már látni sem lehetett. 
- Virág, mondd, hogy az előbb nem Zayn-nel beszélgettél itt!- ült le hitetlenkedve anyu.
- De.- suttogtam elképedve, hiszen csak most esett le, hogy elkérte a twitter nevem és utána adott egy puszit a homlokomra. 
- Jól vagy? Elsápadtál. 
- Anya..- kezdtem, de nem tudtam mit mondani. Annyira boldog voltam, hogy nem tudtam szavakba önteni és hirtelen elsikítottam magam. A fél reptér felénk kapta a fejét, de nem érdekelt. Boldog voltam és kész. Nem érdekelt mit mondott Perrie, mert már tudom, hogy nem volt igaz. Nagyon sajnálom, hogy Zayn nem tudta elmondani azt, amit szeretett volna, de nagyon remélem, hogy egyszer megtudom. 
- Megőrültél?- anya hangja zökkentett vissza a valóságba.
- Mi? Nem, dehogy, csak szörnyen boldog vagyok!
- Ennek nagyon örülök, de mi lenne, ha elmesélnéd, hogy mit keresett megint itt?
Mély levegőt vettem és elmondtam anyunak mindent, ami abban az 5 percben törtnét, amíg ő mosdóban volt.
- Én erre már nem tudok mit mondani.- nézett rám hitetlenkedve.- Jobb lesz, ha beszállunk a gépbe. Gyere!
Vidáman ugrándoztam anyu mellett, kicsit sem néztek hülyének. 
A repülőn ablak mellé ültem és izgatottam vártam a felszállást. Haza akartam érni és felmenni twitterre, hogy egész nap a laptop előtt üljek és várjam az üzenetét. Mert valószínűleg ezt fogom csinálni, akkor is, ha erre rámegy az egész nyaram. Azért bízok benne, hogy minél előbb ír és nem csak úgy mondta. Nem sokkal később a repülő felszállt, én pedig mosolyogva anyuhoz fordultam és újra elmeséltem neki a történetet. Aztán újra, újra és újra, egészen addig, amíg a gép nem landolt Budapesten."- fejeztem be.
- Szóval, Miss Edwards kiabált önnel egy repülőtéren?
- Igen. 
- Nem gondoltam volna, hogy ennél jobban is meg tud lepni, de most sikerült. Ráadásul utána az a puszi és persze a szalvétára írt név. Olyan, mintha egy romantikus filmbe csöppentem volna.
- Igen, nekem is sokszor volt már ilyen érzésem.- nevettem el magam.
- Ezután mi történt? Mr Malik egyből üzent?
- Ugye ezt nem gondolta komolyan? Több, mint egy hónapot vártam az üzenetére, de megérte.
- Miért? Mit írt?- kíváncsiskodott, én pedig szélesen elmosolyodtam és felidéztem a Zayn által írt sorokat.